Szofi baba születése (2015. január 29.)

Szofi baba születése (2015. január 29.)

Szofi baba születése úgy kezdődött, hogy 2015. január 29-én reggel fél 6-kor elfolyt itthon a magzatvíz, de mivel szerencsére amúgy is mentünk volna be a kórházba éppen NST-re így kapóra jött :). Elpakoltunk még egy pár dolgot a kórházas táskába és amíg Jani sűrűn rakosgatta elfele a dolgokat, amiket kurjantottam, addig én a WC-n ülve szedtem lefelé a rózsaszín körömlakkot a körmömről, mert így csak nem jöhet a világra a kislányunk, hogy igénytelen a körmöm :D Jah és mindezt azért a WC-n ülve, mert folyamatosan csordogált a magzatvíz, és nagyon rossz érzés volt felkelni, mert olyan volt mintha pisilnék befelé :) Utána bementünk a kórházba és mondták, hogy igen, valóban magzatvíz és hogy ebből baba lesz (Juuuhhhúúú :) )

Megvizsgált az ügyeletes orvos és mondta, hogy két ujjnyira vagyok kitágulva, úgy, hogy alig volt valamiféle fájásom. Az orvosok úgy néztek rám, mint valami UFO-ra. Mondták, hogy ez így nem állapot és gyorsan benyomtak egy oxitocin injekciót, hogy beinduljanak a fájások. Nah arra meg úgy reagáltam, hogy szinte azonnal 1,5 perces fájásaim lettek :) Mondtam, hogy akkor kérném az epidurálist, de rögvest :D

Megkaptam ezt az orvosok által előállított csodaszert és már jöhettek is a tolófájások. Szépen haladt lefelé a babuci, amikor is meggondolta magát és elfordította úgy a fejét, hogy nem tudtam megszülni hüvelyi úton, így meg kellett császározni 13:36-ra már meg is született a mi kis drágánk, aki a Gál Szófia Zoé nevet kapta (2870 gr-mal és 47 cm-rel)

Már a szülőszobában odaadták, hogy szopizzon és ott alukált rajtam egy jó darabig. Az első éjszaka még nem aludt velem, hogy egy kicsit ki tudjam pihenni a szülést. Nem nagyon szerettem a kórházban lenni, mert besebesedett a mellbimbóm, meg mindenféle hülyeséget mondtak, hogy így szoptassak, úgy szoptassak, felcsapja a nyelvét, fel kell vágni a nyelvét, ha nem eszik, akkor majd szondázzák, meg ilyen finomságok, amitől teljesen kikészültem kb. a második nap végére. Utána az egyik szoptatós nővér az utolsó éjszakán "leboltolta" az egyik kismamával, hogy adja el nekem az egyik bimbóvédőjét, amivel láss csodát úgy szopik az én kislányom mint egy angyal :) Február 2-án végre hazaengedtek, mert szerencsére nem volt olyan sárga, hogy ne jöhessen haza. Teljesen meglepődtem, amikor teli torokból hosszan ordított, ha megetettem, ha egyáltalán bármit csináltunk vele. A végén kiderült, hogy a meleget imádja és fázott addig, amíg be nem csavartuk egy nagyon finom, puha, meleg polár takaróba, amit Kerianyutól kaptunk. Miután ez megtörtént ébreszteni kellett mind kétszer a szopizáshoz, mert magától nem ébredt volna fel, nekem meg szétdurrant volna a mellem :D 3 óránként keltem, etettem, mert nem nagyon kelt még fel magától, ami valószínűleg betudható a kis sárgaságnak is, de majd kialakul :)

Bejegyzések

Szofi 4,5 éves múlt, Hédi pedig 2 (2019.06 - 2019.09.03)

Megkezdődött az utolsó, teljes egészében együtt töltött nyári szünet a csajokkal :) Nem állíthatom teljes őszinteséggel, hogy mindig minden harmónikus és csillámpónis, de az idő nagy részében irtó cukik tudnak lenni és soha nem cserélném le ezt az időszakot :) Napjaink többségében azzal telnek,...

Szofi 4 éves, Hédi pedig 1,5 éves múlt (2019.01.30-2019.03.26)

Több mint, fél éve írtam utoljára :) Szofi tegnap volt 4 éves <3 Hédi pedig 26-án 1,5 :) Szofi gyakran átjárkál Janihoz éjszaka, Hédi pedig szintén átvinnyogja magát az én ágyamba, úgyhogy mindegyik szülőnek jut egy-egy gyerek. Ez a (tarthatatlan) állapot  :D egészen nyárig tartani fog,...

Szofi 3,5 éves, Hédi pedig 1 éves múlt (2018. szeptember 20.)

Eltelt megint pár hónap és máris elkezdődött az ovi, Hédi pedig elmúlt egy éves :) Az 1 éves stászon 7950 gramm és 74 cm volt a hugi :) Június 22-én indultunk Budapestre, hogy két éjszakát még tudjanak pihenni a gyerekek a nagy út előtt, mert 24-én indultunk a Kanári-szigetekre :) Pluszban már...

Szofi 3,5 éves lesz, Hédi pedig mindjárt 11 hónapos (2018. június 18.)

Szerencsére most már sokkal, de sokkal jobb a helyzet, mint az elején. Ki kellett bekkelni az első 4-6 hónapot, hogy tudjuk igazán élvezni, hogy most már két csodálatos kislányunk van :) Hédi feltérdelt, kúszott, felállt és most már magabiztosan mászik :) Nagyon sokáig kúszott, féltünk hogy nem fog...

Szofi 3 éves múlt, Hédi hét hónapos lesz (2018.02.23)

Hol is kezdjem? Nem egyszerű...nagyon nem egyszerű. Tudtam, hogy nehéz lesz, de erre nem lehet tudatosan felkészülni… Pedig nem nehéz eset napközben Hédi, de éjszaka… Szofit meg lehetett győzni, hogy szépen forduljon az oldalára, cumikázzon és aludjon. Hédi olyan mintha csak azért is dacolna velem,...

Szofi lassan 3 éves, Hédi 3 hónapos múlt

Mindig olyan sok minden jut eszembe, hogy ezeket majd tuti le akarom írni, aztán mire ideérek többnyire szinte mindent elfelejtek. Enikő erre azt mondaná, hogy az anyuka agyam miatt van (amiben lehet, hogy van igazság :D), de majd eljön az idő, amikor neki lesz az :D Szóval kezd összerázódni a mi...

Szofi 2,5 éves elmúlt

Szofi 2,5 elmúlt 2017. július 29-én, előtte három nappal pedig megszületett a kistestvére, Gál Hédi Nóra 2017. július 26-án, 2470 grammal és 47 cm-rel :) Kicsit most a babavárás második feléről fogok írni, ha nem haragszol meg Szofikám ;) az nálad úgyis kimaradt, bár ehhez képest szinte...

Szofi 2 éves elmúlt

Tudom, tudom rengeteg idő telt el és még most sok minden is történt :) Kezdjük azzal, hogy elköltöztünk október végén a saját lakásunkba a Zsák utcára, ami nem egy zsákutca a nevével ellentétben :D Ez egy lassan négy éves társasház első emeletén lévő 88 négyzetméteres lakás, kocsibeállóval. Sajnos...

Szofi 1,5 éves elmúlt (2016. szeptember 29.)

Elrepült megint 3 hónap (kkhhmm 5 hónap :D) az életünkből és egy pillanatra sem lehet megállítani az időt... Pedig már nagyon sokszor van olyan, hogy bárcsak meg lehetne csak egy kicsit állítani, hogy gyönyörködhessek benne még tovább. Persze vannak nehezebb napok, de arra nehéz még emlékezni is,...

Szofi 15 hónapos (2016. április 28.)

Mivel még nem töltötte be Szofi a 15 hónapot, így csak 14 hónapos képet raktam fel :) holnap csinálom a következőt.  Mentségemre legyen szólva, 2 hónap alatt nem sok minden történt, inkább az elmúlt fél hónapban gyorsultak be a dolgok :D Ezt leginkább a fogakra, a járásra és a beszédre értem...
1 | 2 | 3 >>