Megkezdődött az utolsó, teljes egészében együtt töltött nyári szünet a csajokkal :) Nem állíthatom teljes őszinteséggel, hogy mindig minden harmónikus és csillámpónis, de az idő nagy részében irtó cukik tudnak lenni és soha nem cserélném le ezt az időszakot :) Napjaink többségében azzal telnek, hogy délelőtt elmegyünk sétálni az össze létező közlekedési eszközzel (babakocsi, futóbicaj, kismotor - mivel Hédi nem bírja végig a tempót és nem tudnék hova pakolni, ha bármit is vásárolok :D ), hogy anya igyon egy kávét, amivel kihúzza a déli alvásig :D. Volt már, hogy buszoztunk délelőtt, mert Szofi imádja. Azóta állandóan busszal kellene menni mindenhova, amivel nem is lenne baj, csak Hédi nem szereti, mert neki nem olyan nagy pöri a babakocsiban :D Amikor nagy meleg van, akkor meg itthon az árnyékban hűsölünk, vagy pancsolnak a mini halacskában, amibe egy pár vízforralónyi vizet rakok és összekeverem a kerti csap jéghideg vizével és már kész is. Ilyenkor a csajok bőszen öntözik a füvet pisijükkel és Hédi már párszor meg is trágyázta :D Jelenleg hűvösebb napokat élünk, ami egyáltalán nem baj, én szeretem mindkettőt, a gyerekek is bírják, bár, amikor nagy a meleg és nem vagyunk itthon, akkor megy a klíma, hogy hűtse a lakást. Délutánonként játszótérre megyünk, vagy Ani mamához vagy Kati nénihez, vagy valakivel bandázunk :) Keddenként anya nap van, akkor Jani elviszi a csajokat valahova én meg azt csinálok, amit akarok, ami általában vagy azt jelenti, hogy hangosan megnézek egy filmet és közben kilakkozom a körmöm, vagy találkozok valakivel, akivel nem csak 2 félmondatot tudok beszélni :D
Pár nappal a 2 éves szülinapja előtt voltunk a 2 éves státuszon, természetesen jött Szofi is, aki a védőnő asszisztensévé avanzsált eme rövid időre :) Pecsételt, nyomtatóból lapokat szedett ki, úgyhogy jövőre nyári munkára küldöm :D 10,7 kg és 84 cm Hédi :) Nincs lemaradva a kortársaitól, de azért nem árt a TSMT torna, amire járunk, vagyis inkább itthon kell csinálni egy feladatsort és pár hetente kontroll vizsgálatra megyünk. Első alkalommal Hédi szinte semmit nem csinált meg, csak sírt. Tudni kell, hogy itthon is, csak együtt hajlandó Szofival csinálni, ha ő nem csinálja, akkor eszében sincs neki sem. Szóval a másidok alkalomra már megkérdeztem, hogy vihetem-e Szofit is, mert itthon is mindig így csináljuk. Mondta Éva néni, hogy tegyünk egy próbát és láss csodát mindent tökéletesen végigcsináltak és azt mondta Éva néni, hogy derék munka volt :) Vannak gyakorlatok plédben (hintáztatás, feltekerés), fitness labdával, gördeszkával és fejjel lefelé lógatva. Forgó székünk nincs, így azt nem tudjuk csinálni. Amióta elkezdtük Hédi nagyon sokat fejlődött és nem tudom, hogy ennek hatására vagy amúgy is elkezdődött volna-e de már nagyon sok szó elejét, vagy végét mondja (ajt- sajt, paa- paradicsom,papu-papucs, kaa- kanál, ku- kuka vagy kulcs, íz- víz) és sokkal többet próbálkozik is, ami eddig egyáltalán nem volt jellemző. Nem veti magát annyiszor földhöz, a fejét nem veri a falba, földbe (csak nagyon ritkán), hamarabb meg tud nyugodni, végighallgat egy mesét és már meg is hallgatja, ha valamit mutogatunk neki a könyvben. Viszont az éjszakák szörnyűek tudnak lenni...Váltakoznak a hihetetlen nagy szívás és az elmegy kategória között. Mostanság nem volt saját ágyban átaludt éjszaka és még arra se tudom ráfogni, hogy jön a foga, mert semmi nem érződik, max az alsó fogak mélyen az íny alatt :( Nem tudom mikor lesz ennek vége, de szerintem már akklimatizálódtam a minimális alváshoz :D Szerencsére sosem voltam egy mormota. Most viszont szeretnénk már végre egyberakni a lányokat, hogy boldogítsák egymást :D Nem tudom mi lesz a vége, de remélem meglepnek minket és sokkal jobb lesz mindenkinek. Ámen :)
Visszatérve a státuszra, mindent csinál, amit kell neki, mindent megért és a legtöbbet végre is hajtja :D Például pár tőmondatot mond - Apa elment (hát kb ezt az egyet hallottam még :D), legalább 5 testrészt megmutat (rákérdeztem, hogy csak mutat? mert mondani, nem mondja, de szerencsére mutatja :), legalább 3 építőkockát egymásra rak, hang forrását keresi, páros lábbal tud ugrani :) Mióta elkezdtem írni a bejegyzést még több mindent mond és már egybe is fűz más szavakat is, mint pl. Mama paa (Mama paradicsom) <3 Teljes szavakat is mond már pl. apa, anya, mama, papa, Hédi, baba, autó, ajtó, inni, fel, le, abbó (abból), azt, ezt, abba.
2019. áprilisában Debrecenben volt egy híres , magyar természetfotósnak kiállítása, amit nagyon élveztek a gyerekek, mert hatalmas kijelzőszerű képeken láthattak rengeteg állatot, csodálatos képeken :)
2019. április 12-én elmentünk Felsőtárkányba, a Bambara Hotelba, egyetemi csoporttársamékkal Mesiékkel. Nekik is két lányuk van - Anna és Bori-, szintén Gálnak hívják őket és majdnem ugyanannyi idősek, mint Szofi meg Hédi <3 Nagyon jól éreztük magunkat, Mesiék hasonlóan vélekednek a gyereknevelésről, így különösen jól telt a hosszú hétvége :) Szofi már emlékszik a kirándulásokra, nyaralásokra és olyan jó hallani, amikor felidéz innen-onnan dolgokat :)
Húsvét előtt anyáéknál voltunk, ahol volt tojás- és ajándékkeresés, nagy séták, játszóterezés és még Lilláékkal is tudtunk találkozni :)
A locsolkodásra már haza is jöttünk, hogy a két csajszi gyönyörű ruhákban fogadhassa a locsolókat :) és hogy Ani mamánál is meglegyen a tojáskeresés izgalma :D
Május 1-jén délelőtt kint voltunk a Nagyerdőn, ahol volt a bábszínház egy élőszereplős előadása. Szofinak nagyon tetszett és amikor kértek önként jelentkezőket, akik felmennek a színpadra, Szofi volt az első, aki felrohant :D Annyira cuki volt, ahogy rázta a csörgődobot :) Délután pedig átmentünk Dettyékhez. Ott is nagyon szeretnek lenni a csajok, mert Anna is hasonló karakter, mint Szofi, így az első fél óra után gondtalanul tudnak játszani :) Reméljük a születendő Luca babával is meg lesz az összhang ;)
Az Anyák napja olyan jól sikerült! Főleg azért volt annyira tuti, mert tavaly éppen aznap volt beteg, amikor az oviban anyák napi ünnepség lett volna, így az egészet az ölemben ülve hallgatta végig, de most az anyukák egyesével találkoztak a gyerekeikkel és ezáltal olyan bensőséges volt az egész <3 Az óvó néni azért ott volt, hogy segítsen, de nagyon ügyesen elmondta ezt a verset:
Osváth Erzsébet: Meséltél, meséltél
Velem voltál örömömben,
velem voltál bajban,
velem voltál, ha sírtam,
velem, ha kacagtam.
Meséltél és meséltél
igazakat, szépet,
kívántam, hogy a meséd
sose érjen véget.
Mit adtam én cserébe?
Te azt sose kérted,
de talán a két szemem
elárulta néked.
Természetesen majdnem az egészet végigsírtam :D Amikor én voltam kicsi sose értettem Anya miért sír minden Anyák napján :D Egészen a gyerekek születéséig nem értettem ilyesmin hogy lehet sírni :D Most már értem :)
Püspökladányban is tartottunk egy össznépi (Armageddon) Anyák napját, ahol ott volt Zsébike, Anették és Bettiék rajtunk kívül, de így is annyian voltunk, mint az oroszok :D Nagyon jó volt végre találkozni a "kicsi" Zsigi babával, aki egy tündér babóca <3 Az ikrek és Roncsika pedig hatalmasat nőttek :) Hédi és Zsigi szinkronalvást játszott ebéd után, így délutánra mindenki normális volt :D Este megfürdettük Szofit meg Hédit és úgy mentünk el, hogy a kocsiban aludjanak el hazafelé :) Mama kapott egy gyermekes-unokás-dédunokás montázst, amit én raktam össze a képekből, amit mindenki küldött :)
Szofinak az első, igazi bábszínházas élménye május 12-én volt, amikoris elmentünk velük, kiegészülve Lizivel és Borcsival és az Egri családdal a bábszínházba. Szofinál nem aratott nagy sikert, sőt az egészet az ölemben ülve nézte végig, úgy hogy ki akart menni :( Nem igazán jött be neki ez a fajta élmény, amikor látja az élőszereplőket, akik fogják a bábot, tehát nem egy paraván mögött vannak. Szerintem az jobban tetszett volna neki.. Hédire addig Kati néni és Ani mama vigyázott, aki jót elmotorozott addig a városban :D
Szofi ovis évzáró ünnepsége május 17-én volt. Annyira kis ügyesek voltak, mindenki mondott 1-2-3 fős csoportokban egy önálló verset és együtt is nagyon sokat énekeltek, verseltek <3 Szegény Anya vigyázott Hédire, aki természetesen nem tudott figyelni 3 percnél tovább, így anyának folyamatosan járkálnia kellett vele. Éppen emiatt csak videó született eme eseményről, amit megőrzünk az utókornak és nektek Szofika, hogy ti is meg tudjátok majd nézni ;)
Gyereknapon délelőtt a tűzoltóságot jártuk be, ami hatalmas élmény volt :) Szofi és Hédi még locsolhattak is a tömlővel, felmászhattak a tűzoltó autóra, láthatták a felszerelésüket és néha még a tűzoltósági riasztó is megszólalt :) Teljesen véletlen Karakas Petiékkel is összefutottunk, akiknél azóta megérkezett a hugi, Anna személyében :) Másnap pedig a Debrecen Drive-on voltunk kint, ahol mindenféle közlekedési eszközt meg lehetett nézni, fel lehetett rá ülni, meg lehetett szólaltatni a szirénáját, felmászni a kukás autó fellépőjére. Láthattunk kutyás bemutatót is, ami Szofinak megintcsak nem tetszett, mert félt attól, hogy bántják a kutyákat vagy az embereket vagy csak simán, hogy egy erőszakos cselekményt szimuláltak velük :D
Június 7-én volt Szofi néptáncos betekintője, ahol Hédi jobban benne volt az egészben, mint Szofi :D Hédi ott pörgött-forgott, tapsolt a többiekkel együtt, Szofinak meg kellett kb. az óra fele, hogy feloldódjon :D Június 8-án itt voltak Krisztiék és Gabicáék és először találkozhattunk a kis manócska Noellel <3 Igazi demó baba, csak aludt, evett és nézelődött egyetlen hang nélkül :D Este Kriszti elaltatta a mi szobánkba, aztán ahogy Hédi ment lefeküdni Noel, kikerült a folyosóra :D Ott is ugyanúgy aludt a mózesben, mintha mi sem történt volna :) Anyáék is itt voltak, így mi nyugodtan élvezhettük a délután-estét :)
Június 9-én pedig Diáékhoz mentünk át össznépi kerti partira :) Mindenki ott volt, akivel mentün Zakinthoszra :) A Zajdó család, az Egri család, Zsófi család és mi :)
Június 10-én pedig Kerianyu és az én születésnapomat tartottuk meg Püspökladányban. Sebi, Szofi és Hédi vízibombákkal kiegészített medencés partit tartottak :D
A nyár folyamán nagyon sokat játszótereztünk, medencéztünk, kerti partiztunk, vendégeskedtünk, vendégül láttunk és fagyiztunk :)
Június 20-án el tudtunk menni Janival a szabadtérire, amire már nagyon rég megvettük a jegyeket és aminek a dátumát kb. 10X ellenőriztem, mert a tavalyira, amit születésnapomra kaptam anyáéktól, nem tudtunk elmenni, mert elnéztem a dátumot :(
Július 6-án átmentünk Szoboszlóra és 14-én megismételtük ezt a műveletet, csak akkor már Dettyékkel a Béke Hotelbe, mert mindannyian utáljuk a tömeget és ennek a fedett és kinti medencéi is szuperek :) Nagyon jó kis délután volt :) Dettyéknek azóta megszületett a második kislányuk, Berkes Luca Kata, 2019. augusztus 24-én :)
Július 20-án indultunk egyik bakancslistás helyemre, Zakinthoszra <3 Szuper nyaralás volt, a hotel közvetlenül a tengerparton helyezkedett el, lassan mélyülő, homokos (kicsi kagylós résszel tarkítva közvetlenül az elején :)), amiben, ha Szofi leült, még úgy is kint volt belőle a feje :D A gyerekek persze jobban preferálták a medencét, de így is voltunk egy párszor a tengerben, mert nagyon kellemes volt a hőmérséklete :) Meg építetettünk csöpögtetett homokvárat, amit alegtöbbször elmosott a víz :D All inklusive ellátást kértünk, mert én nem akartam minden nap azon agyalni, hogy mit kérjek 3 embernek, napi 3X :D és szerencsére a többiek is egyetértettek ezzel :) Persze azért így is elmentünk egy párszor étterembe, hogy azért azt is megtapasztaljuk, de személy szerint nem tapasztaltam olyan egetverő különbséget. A gyerekek szinte csak sült krumplit ettek ketchuppal (Szofi), Hédi meg bolognait :D, jah meg popcorn és fagyit :D Mindegyik rendkívül autentikus görög étel :D Ez engem teljességgel hidegen hagyott, hiszen, ha a fejem tetejére állok sem eszik meg a bébi polipot, vagy a garnélát, mivel én sem vagyok oda értük :) Az alvásuk eléggé kitolódott így még most augusztus végén se tudom őket 9 előtt lerakni, de nyáron szerintem ez nem is olyan nagy probléma. Bár Hédit nagyon próbáltam hamarabb, de mindig csak 1-1,5 órás szenvedés lett a vége... A szobában naponta kétszer tettek rendet, úgyhogy azzal semmi baj, légkondi állandóan ment, amikor nem voltunk ott és csak a gyerekeknél kapcsoltuk ki éjszakára, mert különben létezni sem lehetett volna :D Mondjuk ez sem igaz, mert voltunk már Görögországban légkondi nélkül, de akkor még nem voltak gyerekek :D Hédinek is megtartottuk a születésnapját odakint. Vett neki Jani fagyitortát és kapott a többiektől egy teknősös táskát és flitteres tekit és egy olyan Monster truck-ot, amit Szofi is kapott, csak narancssárgában :) Persze, hogy a kocsi lett a kedvenc :)
Sajnos a Navagio öbölbe nem jutottunk el, mert 1 órás lett volna az út és ezt Hédivel mi nem vállaltuk be, de a többiek sem mentek, mert már látták :) Egyszer majd elmegyünk oda :) Az mondják, hogy hajóval amúgy sem gyerekbarát, mert sokszor nem tudnak kikötni, meg sokan tengeribetegek lesznek a nagy hullámzástól :/ Ellenben elmentünk Zantéba, ahol kb. csak a játékteremben voltunk, de a főtér nagyon szép volt :) Voltunk még Prto Azzuroban és Nikosnál, Vikiék nagyon régi ismerősénél fent egy hegyen, ahol láthattuk a naplementét is, ami tényleg rendkívüli volt :) Porto Azzuroban olyan finom herkentyűk voltak, hogy még én is degeszre ettem magam belőle, pedig nem csípem. Másnapra persze elöntötte a kezem és a mellkasom a pötty áradat, ami csak itthon múlt el :D A repülőút odafelé szinte problémamentes volt, visszafelé viszont Hédi előadta az Ördögűzés Emily Rose üdvéért című klasszikus horrort 5 felvonásban a többi utas nagy örömére :D Azt persze hozzá kell tenni, hogy későn feküdtek le és hajnalban kelteni kellett őket és ez a kombó nem igazán tett jót a hangulatának :D De szerencsére mindenki túlélte, és amúgy sem tudtunk elleni mit tenni...
Július 27-én jöttünk haza és 29-én indultunk Szőregre, mert anya már a repülőtérre érkezett elénk és két nap alatt kimostam, kipakoltam és bepakoltam még egyszer :D Július 29-től Szőregen voltunk 4-ig, amikor mentünk Ruzsára :) Voltunk strandon Hódmezővásárhelyen és Mórahalmon is, ahova apa is eljött, ami szinte hihetetlen volt :D Szofinak legjobban a hullámmedence tetszett, ahol kb. 30 percen keresztül kellett ugrálnom kezemben vele, hogy ne lökjön ki a szélére a hullámgömb és ne lepjen el a víz minket. Másnap tisztára izomlázam volt :D Hódmezővásárhely még mindig jó kis nyugis strand. Hédike teljesen rá volt ebben az évben akadva Anyára, így nekem is könnyebb volt :D Anyának meg nehezebb :D Azt mondta jövőre nem is vállalja be ezt így, hogy két hétig folyamatosan ott legyünk :) Anya megint vett egy kisebb medencét, ami pont elég volt, de csak egyszer használtuk :D A gyerekek odáig voltak a macskákért, főleg azért, amelyik hagyta magát, de ő is megunta egy idő után, mert már mérges lett. Szofi pedig odavolt Marciért és amikor kijöttek Patrikkal állandóan utasítgatta: Marci gyere, gyere, ülj le, maradj itt. Patrik is többször kint volt Szőregen és csütörtöktől pedig kint volt Ruzsán. Vivi pedig pénteken csatlakozott Ruzsára :)
Tudtunk találkozni Lilláékkal, kétszer is :) Egyszer Lilla, Jani és Sanyi jöttek ki Ruzsára, egyszer meg mi mentünk el Anyával Lilláékhoz. Lilla benevezett egy GISH nevű játékba, amibe besegítettünk mi is a gyerekekkel :) Tök jó kis feladatokat kellett kreatívan megoldani, nagyon tetszett :) Janiék azt tervezik, hogy még idén mennek Kanadába, úgyhogy nehéz lesz utána már találkozni :(
Jártunk bent Anya munkahelyén is, hogy meg tudják nézni az unokáit :D és játszóházban is, meg egy Balázs nevű kisfiúnál bent Szegeden. A csajok mindenhol pazarul érezték magukat, sehonnan se akartak eljönni, de szerencsére nem hosszan vinnyogtak rajta :D Hédin állandóan van valamilyen esésből, ütésből eredő folt, mert extrém sportoló és leesik sok helyről, nekimegy sokmindennek és ez meg is látszik rajta :D
Ruzsán kipróbáltuk, hogy menüzünk, de sajnos már az elsp napon romlott volt az egyik hús és ez persze elvette a kedvünket attól, hogy legközelebb is ott együnk. Így maradt, hogy főzicskéznek, akik szeretnek, meg tudnak :D Én mivel elkezdtem diétázni, szinte semmit nem ehettem, de Kerianyu vezetésével mindig főztek nekem külön valamit, ami nagyon jól esett <3 és jól tudtam vele lakni. Ruzsán Hédike Keresztanyut szemelte ki magának és Ági nénit is gyakran nyüstölte :D Mindig kipécéz magának valakit, aki a kedvenc lesz azon a héten :D Tavaly Zsébike volt ez a személy, persze idén se felejtette el őt, de valahogy többet akart Kerianyutól :D A medence újra fűthető volt és mindenhol klíma honol, így összkomfortos lett a ház :) Lefekvés előtt mindig lehűtöttük a szobákat, azonban így is 2-3 este Hédi olyan üvöltést rendezett, amit senki nem tudott mire vélni. Így visszagondolva, valószínűleg rengeteg volt neki ez a 3 hét tömény impulzus, úgyhogy jövőre megpróbáljuk ezt is másképpen szervezni. Az esti altatásokon kívül nagyon jól elvoltak, nem volt annyi vinnyogás, mint itthon, kivéve az utolsó kb. 2 nap, mert Szofinak hőemelkedése volt és egész nap semmit nem akart csinálni, csak mesét nézni... Hédinek meg hét elején volt egy lázas napja, úgyhogy nem tudom mi lehetett ez, mert szerencsére egyikőjük se ment bele semmibe komolyabban. Ismét voltak talicskás és sima séták, nagy medencézések és csoportkép készítések :) Szombaton megünnepeltük Hédi születésnapját két tuti Vienettával, a gyerekek nagy örömére :) Meg Feci csinált csőröge fánkot, ami annyira jól nézett ki, hogy azt hittem belehalok, hogy nem ehetek :D De remélem, ha lejár az a pár hónap, ami a szigorú diétát illeti és csinál még, hogy meg tudjam kóstolni :)
Augusztus 20-án kimentünk a virágkarneválra és Hédi egészen jól bírta, pedig mindenkinek azt mondtam, hogy nem tömegkompatibilis :D Előtte való nap voltam Szofival a Galiba fesztiválon, ahol meghallgatuk a Mosó Masa mosodája nevű koncertet és a vége felé Szofi felment a színpadra is, sok más gyerekkel együtt :) Szofiék nagyon szeretnek tömegközlekedni, úgyhogy többször megolvasztottuk magunkat a buszon, trolin és villamoson, csakhogy élvezzék :D Néha Szofi meséli el Boribon születésnapját Hédinek és ilyenkor lelkesen simogatja a karját, miközben "felolvassa" a mesét :)
Közben el is telt a nyár és elkezdődött az ovi Szofinak. Persze nem akart menni, de nem hevesen tiltakozott, csak mondta, hogy jobban szeret itthon lenni velünk. Szerintem nagyon sok gyerek érez így :) Kivételt képez Bella, mert ő már nagyon régóta menni akart :D Lehet Hédi is ilyen lesz, mert ő is már 2 napja menne bölcsibe :D bár csak 16-án kezd, mindennap mindenkinek az oviban mondja, hogy bóócsi, bóócsi, hogy tudják, hogy ő meg bölcsibe fog járni :D Hihetetlen mennyivel könnyebb egy gyerekkel, de mégis hiányzik, pedig ezt egy hete nem gondoltam volna :D Sokkal több türelmem van Szofihoz délután és tegnap, amikor egyedül mentem érte (az első nap délutánján), akkor elkezdett szaladni felém és annyira örült nekem (ez kb. sose fordul elő, úgyhogy nagyon jól esett). Persze még vagy fél óráig ott voltunk, mert épp összefutott az SZMK és megvitattuk a felújítás utáni romhalmazt, amit parkrendezéses udvarnak kereszteltek a kivitelezők. Elég felháborító, hogy mennyi mindent rosszul vagy éppen sehogysem csináltak meg... :(
Aranyköpések:
- 2019.04.28 Szofi rajzol miután elmentek Lauráék. Jani után elkezdi lerajzolni magát, 2X akkora fejjel, mint Janit: Lerajzolom magam! Ekkora pofám van :D
- 2019.05.11 Apaaa! Megeszed előlem?? Azt akarod, hogy ne legyek a gyereked?? :D
- 2019.06.27 Kinyitom a nappali szekrényt, amiben a borok is vannak, hogy kivegyek egy könyvet. Szofi: Miii??? Te most borozni fogsz?? :D
- 2019. 06.28
Én: Nézd csak Szofi, az a néni Hédi bölcsijének az igazgatója!
Szofi: Akkor ő igazgatja az ágyakat?! :D
- 2019.07.01 Nem tudok egyszerre arra figyelni, amit mondok! :)
Játék közben: El kell mennem a boltba, venni kuytanasit! Elég sok idom van a kutyákra. Nekem három kutyám van, oszt kész :D
- 2019.07.15 Jaj, köszönöm Anya! Hogy hálálhatnám ezt meg? :D - csináltam neki egy habos, illatos, lila fürdőt
- 2019.07.30
Feci: Neköd vöttem!
Szofi: Miii?? Megdöglöttél?? :D
- 2019.08.23 Janinak mondja: Köszönöm! Mindig számíthatok rád :) <3
Hédi mérföldkövei:
- 2019.04.08 Kijött a 15. foga (jobb alsó szemfog)
- 2019.04.10 16. fog (bal alsó szemfog)